A Népfőiskolai hálózati találkozó programsorozat keretében meglátogatott bennünket a vasvári Népfőiskola csoportja. Magukkal hozták a környező falvak néhány polgármesterét és intézmény vezetőjét.
Jantyik Zsolt énekes, MRToN és Artisjus díjas szövegíró és zeneszerző műsora Petőfi Sándorról, költészetről, magyarságról, hazaszeretetről és sok minden másról szeretettel.
Szeretettel várunk mindenkit december 30-án este 19:30-kor a kiscsőszi kultúrpajtába, hogy egy koncert keretein belül együtt ünnepelhessük a Naszály zenekar 10 éves jubileumát!
Az előzetes programtervezetnek megfelelően megvalósult az Egész s Ég Kollégium 2. képzési alkalma. A téma ezúttal a Benső tudatosság volt, melyet a kollégium szakmai vezetője, Budai Sándor adott elő.
Állandó értékek – Új nézőpontok címmel megrendezésre került a Nemzeti Művelődési Intézet stratégiai konferenciája, amely immár 18. alkalommal hozta össze a kultúra és művelődés területén dolgozó szakembereket és érdeklődőket november 8-án.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!