Kelet és Nyugat határvidékén még őrizzük a népi hagyományokat, gyógymódokat, melyek közül számos rokonságot mutat a keleti gyógyászattal. A mértékletesség, az egészség megőrzésére fektetett nagyobb hangsúly, az egészséges étkezés és a mozgás szerepe – mindezekről szó esett Jakabos Zoltán előadásában, melynek témája a hagyományos kínai gyógyászat volt. És természetesen szóba került az is, hogy miként hatott az apai örökség, Jakabos Ödön utazó emléke fia sorsának alakulására.
Vendégeink a Fehérliliom Népfőiskola tevékenységének megismerését követően tárlatvezetés keretében járták be a teljes épületkomplexumot, mely során a Jófüvek Kertjében és a Béres Lajos Gyógynövényházban szereztek új és hasznos ismereteket a gyógynövények gyógyászati és gasztronómiai alkalmazása kapcsán.
Elindult a regisztráció a 2023 őszén induló szakkörökre a Fehérliliom Népfőiskolában, mely a Nemzeti Művelődési Intézet Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért programja keretében valósul meg.
A kondorosi Fehérliliom Népfőiskola ünnepélyes átadására 2023. június 27-én került sor színes kulturális programelemek kíséretében. Az esemény során lehetőség nyílt többek között az épületegyüttes vezetett bejárására, valamint a Kondoroson működő szakköri közösségek kiállításmegnyitójának megtekintésére, mely keretében 15 szakág alkotásai kerültek bemutatásra.
Immár 12. alkalommal szervezzük a gyermektáborainkat, amelynek alapvető temtikája a Felföldi Dalia Iskola elemei, de emellett sok gyermekjátékokkal, kirándulással tarkítottuk a táborozók élményeit. Első ízben volt rá példa, hogy óvodás gyermekek is jelentkeztek a táborba, ezen alkalomból egy óvónőt is beszerveztünk felügyelőként.
Ez év szeptember végén parlamenti választások vannak Szlovákiában, és ismét itt az idő, hogy közös erővel bejuttassuk szavazatainkkal a felvidéki magyar képviseletet! Ennek keretében Felvidék egyik vezető politikusa, Gyimesi György és régiónk egyik meghatározó politikusa, Cziprusz Zoltán beszélgető estjét segítettük megszervezni és helyet adni!
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!