Igaza a Jóistennek van, a történésznek véleménye

Jó lenne elfelejteni végre azt a marxista alapokon nyugvó toposzt, hogy a történésznek igaza van. A legnagyobb baj pedig épp azzal van, ha egy történész el is hiszi, hogy igaza van. Mert ha neki van igaza, abból az következik, hogy aki vele nem ért egyet, az vagy hazudik, vagy nem ért a témához, ez pedig kizárja a vita lehetőségét. A RETÖRKI nem kinyilatkoztat, hanem a tudomány eszközeinek segítségével létrehozza azokat a „szellemi termékeket”, amelyek segíthetnek az önálló véleményalkotásban – mondta szerkesztőségünknek Nyári Gábor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum ügyvezető igazgatója.

 Milyen változást hoz az Intézet életében, hogy december 31-én a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum önálló költségvetési szervként jogutód nélkül megszűnt, és feladatit a Lakiteleken működő Népfőiskola Alapítvány által létrehozott Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság látja el?
 
Ha a mindennapi tudományos és ismeretterjesztő munkánkat nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy szinte semmit. Ugyanazokkal a kollégákkal, ugyanazokkal a módszerekkel dolgozunk tovább. Ezen a területen annyi változás tapasztalható, hogy a lehetőségeink bővülnek, több kutatási projektre tudunk majd fókuszálni, és új kollégákat is be tudunk vonni a munkába. A változás a mindennapi életet tekintve inkább a működtetés, gazdálkodás területén érzékelhető, amit mostantól kezdve 100%-ig magunknak intézünk. Ez egyrészt többletmunkát jelent, másrészt viszont a kereteket teljesen az Intézetre tudjuk szabni.
 
Ezek után milyen közfeladatokat látnak el? Gondolok például az elemző, a feltáró munkára.
 
Teljesen ugyanazokat a közfeladatokat látjuk el, amelyeket eddig, ez szerepel a kormányrendeletben is. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy bármilyen szervezeti változás csak akkor mehet végbe, ha a feladataink és azok ellátásának a lehetőségei nem csorbulnak. A fő célunk továbbra is a rendszerváltás időszakának, illetve ehhez kapcsolódóan a teljes XX. századi történelmünknek kutatása, eredményeink bemutatása.
 
Eddig is jó kapcsolatot ápoltak a Lezsák Sándor által alapított Népfőiskolával?
 
A Népfőiskola az Intézet 2013-as alapításától kezdve a legfontosabb partnernek számított. Lezsák Elnök Úr a kezdetektől segítette az Intézet működését, az Archívumunk alapját például az ő letéti anyagai képezték. Pont az eddigi szoros kapcsolat világított rá arra, hogy az Intézet még hatékonyabban tudná végezni a munkáját, ha szervezetileg is kötődne a Népfőiskolához. Csakhogy egy példát említsek: így mind itthon, mind idehaza további lehetőségek nyílnak meg előttünk a gyűjteményünk gyarapítására, ami egyben újabb és újabb kutatásokat alapozhat meg. Emellett egy jól működő intézményrendszer részesei leszünk, ami azt jelenti, hogy nem csak a Népfőiskolával, hanem a szintén a „családhoz” tartozó Nemzeti Művelődési Intézettel, az Antológia Kiadóval vagy a Dunaversitas Egyesülettel is együtt tudunk működni, ezáltal erősíteni mindegyik szervezet tevékenységét. Összefogva, egymást segítve könnyebben, szélesebb rétegeket tudunk elérni, közös programokkal pedig még teljesebb kulturális élményt tudunk biztosítani az érdeklődőknek. De szimbolikus jelentősége is van annak, hogy a RETÖRKI ezentúl még szorosabban kötődik a Népfőiskolához. Lakitelek – kezdve az 1979-ben megrendezett Fiatal Írók Találkozójával, egészen a két lakiteleki találkozóig – a magyar rendszerváltás egy kiemelt helyszíne, amelyhez nem csupán az MDF kötődik, hanem valamilyen módon a teljes egykori demokratikus ellenzék megáénak érezheti.
 
A RETÖRKI, vagy annak egyes részlegei Lakitelekre költöznek?
 
Az Archívumunk épülete már most is Lakiteleken található, a gyűjteményünk jelentős részét itt őrizzük, több munkatársunk itt dolgozik. Egyéb szervezeti egységek azonban nem költöznek Lakitelekre, maradunk a fővárosban. Szükséges, hogy kutatóinknak rendelkezésre álljon minden feltétel a munkavégzéshez, így a különböző levéltáraknak, könyvtáraknak, egyéb gyűjteményeknek elérhető közelségben kell lennie.
 
Tavaly azt nyilatkozta, hogy lényeges az Archívum online adatbázisának bővítése. Hol tartanak ebben az építkező munkában?
 
Az Archívumban őrzött iratok közül a tavalyi évben az Arcanum Adatbázis Kiadóval együttműködve több mint 742 ezer oldalt digitalizáltunk, emellett pedig közel 100 ezer oldal tartalmi feldolgozása is megtörtént. Nagyon leegyszerűsítve előbbi azt jelenti, hogy elvégeztük a szkennelést – ami levéltári dokumentumok esetében jóval bonyolultabb folyamat, mint azt a hétköznapi példákból gondolnánk –, az utóbbi pedig azt, hogy megindult az így létrejött fájlok feldolgozása, tehát kereshető pdf-ek létrehozása, levéltári struktúrának megfelelő rendezése, és még sorolhatnám. Ezek igen nagy lépések voltak, de még mindig csak az elsők. Idén mindenképpen folytatjuk a tartalmi feldolgozást, ha lehetőség adódik rá, szeretnénk a gyűjteményünk újabb részét – akár audiovizuális anyagokat is – digitalizálni. Azt már most elértük, hogy mind a saját, mind a külsős kutatók számára nem az eredeti dokumentumokat adjuk ki, hanem a digitális másolatokat, ami rendkívül fontos az állomány védelme szempontjából. Emellett pedig a kutató életét is sok esetben megkönnyíti, ha egy kereshető pdf-et kap kézhez. De maga a teljes folyamat még sokáig fog tartani. Viszont az online jelenlétünket nagyban sikerült erősítenünk. Útjára indítottuk a RETÖRKI Kronológia tematikus oldalunkat (kronologia-archivum.retorki.hu), folyamatosan bővülő adatbázissal, amelynek fontos részét képezik Archívumunk (archivum.retorki.hu) anyagai is. Mind az online is elérhető folyóiratunkban (retorki.hu/folyoirat), mind a közösségi média (facebook.com/retorkiofficial) felületeinken – egyéb tartalmak mellett – rendszeresen publikálunk dokumentumokat. Emellett pedig már elérhetőek a RETÖRKI kötetei digitális formában, a Hungaricana oldalán (library.hungaricana.hu/hu/content-provider/RETORKI/).
 
A rendszerváltásról, annak hibáiról, árnyoldalairól minden történésznek megvan a saját véleménye. Mennyire lehet így az odáig vezető eseményeket, és a 88-90-es éveket tárgyilagos kutatni és az eredményeket bemutatni?
 
Pont akkor nem jutnánk előrébb, ha nem lennének véleménykülönbségek, amelyekről vitatkozhatnánk. A tudományt mindig a viták viszik előre. Ahogy mindenkinek, a történésznek is lehet saját véleménye, a lényeg, hogy azokat a tényekre és a szakmai tudására alapozva alakítsa ki. Ezek az alapfeltételei annak, hogy bármilyen témát, történelmi kort, eseményt, személyt érdemben lehessen vizsgálni. A kutatásokkal és az újabb és újabb eredmények közlésével egyébként jól állunk. Problémát inkább abban látok, hogy kevés a valós, érvekre alapuló szakmai vita.
 
Mi lehet az oka, hogy míg a Rákóczi-szabadságharc, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc közös történelmünkké vált, addig a rendszervásról ezt nem lehet elmondani?
 
A Rákóczi-szabadságharc óta eltelt bő 300 év, 1848–1849 óta több mint 170, míg a rendszerváltás alig 30 éve volt. A múlt feldolgozásához idő kell. A rendszerváltás időszaka jelenleg elsősorban személyes vagy családi történeteken keresztül él a köztudatban, illetve meglehetősen átpolitizált. Nagyjából most, három évtized múltán nyílik lassan lehetőség arra, hogy a személyes történetek értékét nem csökkentve, de azokat kontextusba helyezve, ki tudjunk alakítani egy a közösség számára elfogadható, az egészséges történetszemléletet erősítő narratívát. Ehhez nem is kell visszamenni 1848-ig, elég megnézni 1956-ot, amelyről a „közös minimumot” már elfogadtuk. A RETÖRKI azon dolgozik, hogy a rendszerváltás tekintetében is megszülessen ez a „közös minimum”.
 
Hogyan jutnak el kutatási eredményeik azokhoz a fiatalokhoz, akik 1990 után születettek?
 
Az egyik legnehezebb, legösszetettebb, ugyanakkor legfontosabb feladat a fiatalok elérése. Egészen másképp lehet megszólítani egy érettségi előtt álló 17–18 éves diákot, mint egy huszonéves egyetemistát, fiatal felnőttet. Elsősorban a közösségi médiát és a különböző online felületeket használjuk a fiatalok elérésének érdekében, amelyeken olyan tartalmakat jelenítünk meg, amelyek számukra érdekesek lehetnek. Az első, legnehezebb lépés mindig a figyelem felkeltése, de az a tapasztalatunk, ha ez már sikerült, akkor nagy érdeklődésre számíthatunk. Példaként tudnám említeni a tavalyi év talán legjelentősebb intézeti projektjét, a RETÖRKI Kronológia tematikus oldalt (kronologia-archivum.retorki.hu), illetve az ehhez tartozó, a Rendszerváltás mérföldkövei című kötetet. A Kronológiát kifejezetten úgy alakítottuk ki, hogy az a fiatalok számára is érthető és érdekes legyen, ennek segítségével meg tudják érteni a folyamatokat. Nem csak a tartalom, hanem az arculat és a technikai megoldások tekintetében is igyekeztünk újat hozni, és úgy gondolom, hogy ez sikerült is. A visszajelzések alapján egy látogató átlagban közel 50 kattintást hajt végre az oldalon, ami azt jelenti, hogy nem csak rápillant, hanem hosszú percekig olvassa, böngészi. De szintén a fiatalok voltak a célközönsége a Rendszerváltástól rendszerváltásig című, 12 részes videósorozatunknak, amelynek 10–12 perces epizódjaiban a XX. századi magyar történelem legfontosabb eseményeit vettük végig (www.youtube.com/channel/UCHx1EpTwfWVwTQIS8yNl-Hg/videos). Ezt a járvány első hulláma idején, az érettségi vizsgák előtt tettük közzé, remélem, hogy többeknek tudtunk segíteni a felkészülésben. A jövőben pedig a Népfőiskolával, az ide tartozó többi szervezettel szeretnénk közös, a fiatalokat megcélzó programokat elindítani, illetve tárgyalunk az M5 csatornával is az együttműködésről.
 
Minden történelmi eseménynek vannak előzményei. Ahhoz, hogy egy egyetemista megértse, mi vezetett el a rendszerváltásig, meddig kell visszamenni az időben? 1920-ig vagy 1956-ig?
 
Ez jórészt az adott személy előzetes ismereteitől függ, mert ha valaki egyáltalán nem ismeri a magyar történelmet, akkor nagyjából a honfoglalásig. De tegyük fel, hogy ha valakinek megvannak az általános ismeretei és érdeklődik a történelem iránt, akkor az 1918-as évet, az első világháborús összeomlást mondanám. Ekkor szűnt meg a korábbi stabilitást adó Osztrák–Magyar Monarchia, amely – legalább részében – az ezeréves magyar állam történetszemléletét, hagyományait, jogi kereteit vallotta magáénak. Ennek megszűnése vezetett a teljesen következetlen, realitásoktól elszakadó politikát folytató Károlyi Mihály regnálásához, a Tanácsköztársaság diktatúrájához, majd az ezeréves államalakulat egyfajta restaurációjához, azonban a korábbi helyett már csupán az ország eredeti területének harmadán. Az 1918-as év így olyan folyamatokat indított el, amelyek hatással voltak a következő eseményekre, az ország és az egész társadalom sorsára. Sőt, hatással vannak napjainkra is! De erről – nagyon helyesen – az Intézeten belül is folyamatosan vitatkozunk, van olyan kollégám, aki szerint 1867-ig, a kiegyezésig kellene visszamenni, valaki szerint pedig 1914-ig.
 
Ha önök rávilágítanak a fehér foltokra, akkor helyre lehet állítani az igazságot a XX. század történelmében?
 
Nem. Igaza a Jóistennek van, a történésznek legjobb esetben is a tényekre alapozott véleménye. Jó lenne elfelejteni végre azt a marxista alapokon nyugvó toposzt, hogy a történésznek igaza van. A történész is csak ember, aki akármennyire is próbál objektív maradni, mégis a saját véleményét fejti ki. A legnagyobb baj pedig épp azzal van, ha egy történész el is hiszi, hogy igaza van. Mert ha neki van igaza, abból az következik, hogy aki vele nem ért egyet, az vagy hazudik vagy nem ért a témához, ez pedig kizárja a vita lehetőségét. Nem véletlenül hangzik el sokszor a kifejezés egy-egy témával kapcsolatban, hogy a „tudomány mai állása szerint” ezt vagy azt gondoljuk. Sajnos épp a történelemben használjuk ezt a kifejezést viszonylag ritkán, és a mai napig sokszor találkozunk olyan esetekkel, amikor megdönthetetlen tényként kezelnek olyan kérdéseket, amelyeket még lehetne árnyalni. A történész vagy akár a RETÖRKI, mint intézet feladata pedig nem is az, hogy „kinyilatkoztassunk”, hanem, hogy a tudomány eszközeinek segítségével létrehozzuk azokat a „szellemi termékeket”, amelyek segíthetnek a társadalom tagjainak, hogy ők maguk le tudják vonni a következtetéseket, önálló véleményt tudjanak alkotni.
 
Sokan megúszták a felelősségre vonást, míg mások semmilyen kárpótlást nem kaptak helytállásukért, meghurcoltatásukért. Így nem csupán ábránd, hogy a rendszerváltásról kialakuljon egy közös minimum?
 
Nem. A „közös minimum” nem kell, hogy aprólékosan, mindenre kitérjen, hanem egy olyan alapot kell megfogalmaznia, amelyet a társadalom túlnyomó többsége el tud fogadni. Ha ez nem így lenne, akkor egyáltalán nem beszélhetnénk a „közös minimumról” egyik történelmi eseménnyel kapcsolatban sem. Nézhetünk erre konkrét példákat. A holokausztról elfogadjuk, hogy történelmünk egyik legnagyobb tragédiája, mindezt úgy, hogy még mindig viták folynak arról, hogy kit, mekkora mértékben terhel felelősség, milyen lehetőségek voltak egy megszállt országban, melyek voltak az előzmények. De nézzünk egy pozitív példát is, az Aranycsapat például a közösségi emlékezet, sőt a magyar identitás egy fontos része, miközben vitatkozunk arról, hogy Puskás, Kocsis vagy Czibor volt a legjobb játékos. A ’80-as, ’90-es évek fordulójával kapcsolatban fontos lenne, hogy a teljes XX. századi történelmi események ismeretében elfogadjuk azt, hogy a rendszerváltás – minden hibája és árnyoldala ellenére – átvezetett minket a kommunista diktatúrából a parlamentáris demokráciába. Minden másról már lehet, sőt kell is vitatkozni.
 
Medveczky Attila
(2021.01.29.)

http://magyarforum.info