Az 1991 őszén alapított, 1995-ben Magyar Örökség díjjal kitüntetett Népfőiskola Alapítvány 1993 februárjában Kösöntyű néven felnőtt néptánccsoportot alapított. A csoport alapítója és vezetője Lezsák Sándorné, szakmai vezetője Fantoly Gyula, a népművészet mestere, nívódíjas koreográfus. Mindketten az alapítás óta a csoport táncosai is.
A Kösöntyű Néptánc együttes tagjai:
Tormási Elek, Molnárné Lezsák Anna, Szabó János, Tamási Piroska, Csoma Sándorné, Molnár Arnold,
Sütőné Gulyás Éva, Sallai András, Sallainé Győri Csilla, Ágost Zoltán, Lezsák Sándorné Sütő Gabriella,
Jakobicz József, Szuetta Béla, Szuettáné Bőszén Mária, Szűcs Ferenc, Nyúl Zsuzsanna, Czinege Sándor,
Kasztel Antal, Rácz Adrienn, Tábori Margit, Heinrichné Czilling Orsolya, Heinrich Gábor, Romhányi Olga,
Kovács Sándor, Laczkó Gréta, Molnár Szilvia, Fantoly Gyula, Kwaysser Dominika
A csoportban táncolnak lakiteleki óvónők, pedagógusok, pék, biztosítási ügynök, rendőrök, számítástechnikus, főkönyvelő, vállalkozó. A Kösöntyű egy igazi közösség, mely felöleli a település 20 és 60 év közötti nemzedékét. Lakitelek Önkormányzata 20 éves munkájuk elismeréseként 2013-ban Lakitelek Közművelődés díját adományozta részükre.
A régiek úgy tudták, a zenét az angyalok hozták a földre, hogy szebbé tegyék az emberek életét. A zene megnyitotta a szívet, felszabadított, bátorított, munkára serkentett, alkalmazkodóbbá tett, fejlesztette a szépérzéket, figyelemre és fegyelemre szoktatott, miközben erejével összekovácsolta a közösséget. A csend és a hangszerek hangjának ritmikus váltakozása lélektől lélekig hatott. A muzsika hangjára a test önkéntelenül ritmusra mozdul, életre kel, összehangolt játékba kezd a zene ritmusával. Gyönyörködtet és energiája gyógyítja a testet, lelket is.
Nemzeti értékeink egyik legnagyobb kincse a magyar néptánc. Ősi néptánc-művészetünk nem múló divat, hanem nemzeti életünk szerves része és megmaradásunk egyik záloga.
A magyar néptánc sokszínű, rengeteg változatban él. A tánc tudománya apáról fiúra szállt, s a tánc fennmaradása az utód képességétől függött. Ha a magyar tánckészség nem öröklődött volna, táncvilágunk talán nyomtalanul eltűnt volna.
A Kösöntyű néptánccsoport célja a Kárpát-medence magyar népi kultúrájának hagyományok hű őrzése és táncban, zenében, viseletben való folyamatos megjelenítése. Szorgos és rendszeres munkánk eredménye, hogy számos hazai és külföldi rendezvény résztvevői lehettünk.
A népfőiskolai programok szerves része a Népfőiskolán nyaranta megrendezett néptánc tábor, a programokhoz kötött néptáncbemutató és táncház, ahol a hallgatóság megismerkedik a népi hagyományokkal és azt meg is tanulja. Hagyományteremtő céllal, több alkalommal hívtunk és fogadtunk a Kárpát-medence különböző vidékeiről táncos párokat, akik bemutatták táncaikat s megtanították azt a hallgatóinknak. Vendégeink előadásaiból láthatjuk, hogy a népi kultúra, a néptánc honnan ered, hogyan táncolnak, mulatnak azok az emberek, akik még saját falujukban, az ottani táncrendezvényeken lesték el a tánc motívumait. Nagy jelentőségűnek tartjuk ezt azért is, mert ezek az idős emberek a népi kultúra gyökereinek utolsó szálai, akik vallják, a táncot nem megtanulni kell, hanem eltáncolni. Egész valónkon átszűrve újra világra hozni, tovább adni.
Ennek érdekében a Kösöntyű néptánccsoport 5-6 napos nyári táborozáson vesz részt, olyan Kárpát-medencei magyar vidéken, illetve településen, ahol a táncosok együtt töltik a napot az ott élőkkel munkában, és az esti tánctanítással egybekötött táncházban is.
Ahogy nyelvünket, dalainkat és mesevilágunkat hosszú századok óta őrizzük, úgy kell megőriznünk és továbbadnunk a magyar tánckészséget, mert ha nem öröklődik, táncvilágunk nyomtalanul eltűnik.
“A szakemberek, vagy a boldog mindentudók ítélkezzenek aprólékosan és mondjanak mást. Én csak azt mondom, amit a meggyőződésem és a jókedvem súg: A néptánc történetének két fontos történelmi pillanata volt: az egyik amikor a tánc fölkerült a színpadra, és a másik, amikor a színpadról újra visszakerült a földre. Nem művészetként, hanem azért, hogy tánc maradhasson, mint ahogy a szél a szél, eső az eső.“
(Csoóri Sándor)