„ Emberek jönnek feléd a múltból, tekintetek érnek, szavak zsonganak.
És mérhetetlenül vágyódsz oda vissza, ahonnan a sors elszakított.
Fáj, tudom.
Lelked eltépett gyökérszálai véreznek ilyenkor. És ez a fájdalom gyakorta visszatér.”
(Wass Albert)
Lakitelek-Kolozsvár-Vármező-Várhegy-Székelyhodos-Jobbágytelke-Holtmaros-Istenszéke-Marosvécs-Marosvásárhely-Nyárádmagyarós-Körösfő-Lakitelek
Az Emberi Erőforrás Minisztériumának és a Népfőiskola Alapítványnak köszönhetően a tánccsoport ez év júliusában Székelyföldet látogatta meg azzal a céllal, hogy bővítse ismereteit onnan, ahonnan erednek a népi szokások, dalok, táncok. Próbaidőszakunk nyári szünetét e pár nap utazás is színesítette, így július 22-én, kedden hajnalban célba vettük Jobbágytelkét. Rövid sétára megálltunk Kolozsvár főterén.
(Nagyításhoz kattintson a képekre!)
Utunk célja a jobbágytelki táncmotívumok, népdalok megtanulása volt és régi nyárádmagyarósi táncosaink meglátogatása.
Vendéglátóink kedvessége, vendégszeretete, dalaik, táncaik, hagyományaik megélése példaértékű mindannyiunk számára
Szabadidőnkben ellátogattunk Wass Albert síremlékéhez Marosvécsre, a holtmarosi templomba, a Kelemen havasokba és Marosvásárhelyen megnéztük a gyönyörű Kulturpalota kiállításait, hangversenytermét, majd a sok ezer kötetes Teleki Téka könyvtárát, ahol a Népfőiskola Alapítvány egyik kurátora Gálfalvi György és felesége, Irma kalauzolt bennünket.
Csodálatos élményekkel lettünk gazdagabbak.
Könny és mosoly
/ Erdély hazám…/
Még láttam a fenyőket a nagy hegyeken,
Ahol a felhők könnyei sűrűn hulltak reájuk,
Kavicsok gördültek a zúgó patakban,
S én Istenszéke alatt mosolyt kerestem.
Még láttam székelyt kapuja alatt,
Ahogy viseletben asszonyára várt,
Misére hívta őket a nagyharang,
S ahogy ballagtak, szemembe könny szaladt.
Még láttam táncost igaz szóra járni,
Hegedűt sírni a nótában hosszan,
Mosollyal együtt énekelni a dalt.
A múlttal akartunk akkor eggyé válni.
Még láttam szemükben könnyet ülni,
Ölelésükben szeretetet, adni és adni,
Nem várva semmit, csak mosolyt,
S egy jó szót, szívüket éreztem megkönnyebbülni.
Még látok reményt az arcokban valahol,
Falvakban, ételben, italban, táncokban,
És lobogónkban, mi lelkünknek dobbanása.
Velünk együtt él a könny és a mosoly.
Kovács Sándor
