A Kösöntyű Néptánccsoport erdélyi és moldvai útja
2016 július közepén a tánccsoport immár ötödik alkalommal indult el Erdélybe, gyűjtőútra. Péntek hajnali indulás után, 14 óra kanyargós utazást követően meg is érkezett a táncos csapat - a székelyföld legkeletibb községébe - Kászonba. A kászoni medence a csíki és a háromszéki medence találkozásától keletre, a Nyergestető túloldalán terül el, mintegy kb. 3000 főnyi magyar lakossággal. A zárt kászoni medence egykoron nagyon híres volt a borvizeiről, mára sajnos ezt a természeti kincset csak a helyiek fogyasztják. A közösségi élet annál jobban működik, fellépésekre jár a Bóbiska Néptánccsoport, van méhész egyesület, tűzoltó egyesület, évente megszervezik a kerek évfordulós kortárs találkozókat, ilyenkor haza várnak mindenkit, aki a faluban született.
A szállásunk az öt kászoni falu közül az északi oldalon elterülő Kászonfeltízen volt, a Lucos panzióban.
Gyűjtőútjaink minden alkalommal arról szóltak, hogy keressük és erősítsük a közösségeket, előhívjuk a már esetenként megfáradt megtartó erőt, amely szükséges a mindennapi nemzeti szolgálat vállalásához, itt, ahol szinte mindig lesben kell állni a prefektura, a DNA, és megannyi hatóság figyelme miatt.
Tánccsoportunk mostani útján a legmostohább körülmények között lévő magyar környezetet, a moldvai magyarokat is felkereste. Ezen a vidéken az értékteremtők és az értékőrzők is ritka esetben használják otthon a csángós magyar nyelvet, a román az elsőrendű, amelyen a mindennapi ügyeiket intézik. A magyar csak nosztalgia nyelv, amely által szép emlékeik elevenednek fel.
A Moldvai Magyar Értékgyűjtő Kollégium záró ünnepségén volt alkalmunk bemutatni a magyarbődi és bodrogközi táncokat. Nagyon jóleső érzés volt, hogy ilyen szeretettel fogadtak minket a Külsőrekecsinbe összegyűlt ünneplők. Érdekes volt, hogy míg nálunk általában páros táncok (férfi és nő) vannak, a moldvai csángóknál nagyon ritka a táncba beálló férfi, de még a fiúgyermek is.
A moldvai látogatásunkat követően a székelyföldi településeket kerestünk fel, jobbára olyan helyekre látogattunk el, ahol még nem volt Értékgyűjtés, de vannak még magyar kötődésű emlékek. Azt kutattuk és arról érdeklődtünk, hogy mennyire épült ki a közösségi élet, mennyire vannak élő kulturális, vagy gazdasági közösségek. Voltunk Csíkszentdomokoson, Csíkszeredában, Csíkszentsimonban, Tusnádfürdőn, Zágonban, Csomakőrösön, Gelencén, Kézdivásárhelyen és Sepsziszentgyörgyön is ez alatt az egy hét alatt.
Mihály Margit