Az adatok feldolgozása nemcsak néprajzi, nyelvészeti, gasztronómiai szempontból fontos, hanem azért is, mert minden egyes interjú, beszélgetés a túlélés, a megmaradás bizonyítéka is.
Máramaros lakóinak megélhetését évszázadokon át két fő tevékenység biztosította: az egyik a fakitermelés, a másik a bányászat volt. Az 1950-es évekig jellegzetes látványnak számítottak a hegyi folyókon a ruszin tutajosok, akik a kivágott fatörzseket egészen a Tiszáig, majd onnan az Alföld széléig úsztatták le.
A középkorban a só kitermelése királyi monopóliumnak számított, ennek köszönhető az ún. szabad királyi városi státus, melyet Huszt, Visk és Técső is megkapott.
Az elmúlt évtizedek alatt a ruszin és a román elem jutott túlsúlyra, így a Felső-Tisza völgyében a magyarság már csak szórványban van jelen.
A máramarosi magyarság ma csak néhány nyelvszigeten – Técső (Tyacsiv), Visk (Viskove), Aknaszlatina (Szolotvino) – illetve szórványokban – Huszt (Xycm), Bustyaháza (Bustino), Rahó (Rahiv), Kőrösmező (Jaszinya), Gyertyánliget (Kobilecka Poljana), Tiszabogdány (Bohdan) – él.
A máramarosi magyarok népi kultúrájának kialakítására kihatással volt a földrajzi környezet és a nemzetiségek együttélése így: a hegyvidéki táj – az állattenyésztés, a pásztorkodás, erdőségek –, erdőgazdálkodás, a fa széleskörű felhasználása, ásványvízforrások – fürdőkultúra, gazdag ásványkincs-lelőhelyek –, szlatinai sóbányászat, dolhai és rókamezei vasművesség stb.
A Felső-Tisza völgye magyarságának építkezési kultúrájáról értékes adatokat még az 1941. évi Viski Nép- és Tájkutató Tábor gyűjtéséből (a 8 fős kutatócsoport a nyelvjárási jelenségeket, a szövés-fonás és halászat szokásait, a település földrajzi neveit és építkezési hagyományait gyűjtötte) tudhatunk meg, mivel mára ezek nagy része már nincs meg.
Értékes ismeretekkel szolgál a helyi magyarságról Várady Gábor Máramaros című írása is, melyben a viski és técsői népviselettel is megismerkedhetünk.
Czébely Lajos Visk története című könyvének olvasásakor pedig a „különös” közösség életébe nyerhetünk betekintést.
Napjainkban a máramarosi táj Kárpátalja legszegényebb, legfejletlenebb része. A régi bányaipar a múlté, az iparnak nincs jövője, a turizmus térhódításának pedig a gazdasági, politikai helyzet szab gátat. Ugyan sikeresen beindult a falusi turizmus, de a háborús helyzet miatt a turisták elmaradnak.