1956 emléke örökké élni fog

2009.október.30. Péntek

– Egy nagyon jó évjárat köszöntésére gyűltünk össze ide, a Templom térre. Egy borász szerint ugyanis a huszadik században három igazán jó évjárata volt a tokaji aszúnak. Az egyik az 1949-es, a másik az 1956-os, a harmadik pedig az 1972-es év volt. S hogy mennyire ki akarták törölni 1956 emlékét az emberek szívéből, fejéből, képzeljék el, az ’56-os évjáratról nem volt szabad beszélni. „Átkeresztelték” ’57-es évjáratra. Jelkép ez. Annak a jelképe, hogyan lehet egy népet, egy nemzetet megfosztani mindattól, ami drága neki, mindattól, ami fontos számára: a történelmétől. Hála Istennek nem sikerült. Mert mindig voltak olyanok, akik életükkel és példájukkal éltették 1956 szellemét – hangsúlyozta köszöntőjében Olajos István iskolaigazgató.

A helyi általános iskola diákjainak műsora után Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet.

– A tankönyvek, a fennmaradt s időként közzétett fotók, bemutatott filmek, a túlélők visszaemlékezései meglehetősen hiteles képet adnak az ötvenhárom esztendővel ezelőtti eseményekről. De vajon arról maradtak-e fent képek, hogy ’56 októberét megelőzően milyen megpróbáltatásokon ment át több százezer ember, hite, meggyőződése, szabadságeszménye, igazságérzete miatt? Mert százezrek kerültek vallatószobákba, börtönökbe, lágerekbe, a Hortobágyra, a szovjet gulágok valamelyikébe, és olyan évtizedeken át tartó megfigyelés alá, amely nemcsak lehetőségeiket, de egész életüket korlátozta. Ami miatt nem tudták kibontakoztatni képességeiket, nem mehettek egyetemre, főiskolára, nem hagyhatták el az országot…– fogalmazott a politikus. – Ezzel magyarázható, hogy bármennyire tisztességes is a szándék, a legtöbb megemlékezésről egyfajta hiányérzettel indulnak haza azok, akik maguk is részt vettek az ’56-os eseményekben, mert az ünnepségek nem tudják visszaadni azt a lelkiállapotot, azt az egészséges veszélytudatot, melyet megéltek, s amely azóta is ott van bennük. Én rájuk gondolok most elsősorban. Hisz nincs az országnak olyan települése, ahol ne alakult volna nemzetőrség, nemzeti bizottság. Óriási vállalás volt ezek tagjainak lenni – emlékeztetett Lezsák Sándor.

A jelenlegi politikai helyzetről szólva az Országgyűlés alelnöke leszögezte:  – Retteg ez a hatalom, okkal retteg ettől a néptől. Mert ez a nép van annyira bölcs, és van annyira egészséges életösztöne, hogy kitart amellett: csakis alkotmányos úton lehet eltávolítani azokat, akik napjainkban kordonok közé kényszerítik 1956 ünnepét.

Az ünnepségen Csurka Gergely és Gyarmati Dezső: 1956 – Ahol mi győztünk, avagy a „melbourne-i vérfürdő” igaz története című könyvével ajándékozták meg azokat, akik az elmúlt két évtizedben tevékenyen hozzájárultak az ’56-os lakiteleki megemlékezések sikeréhez. A köteteket a könyv társszerzője, Gyarmati Dezső adta át.

Szintén a megemlékezés keretében hirdették ki a Kátay-hagyaték idei jutalmazottját és nyertesét is.

Az erdélyi származású Kátay Zoltán azok közé az úgynevezett névtelen hősök közé tartozott, akik fegyverrel harcoltak a forradalom győzelméért. A szabadságharc leverése után a fiatalember Svédországba menekült, ahol minden idejét a cserkészmozgalomnak szentelte. Mivel családja nem volt, halála után teljes vagyonát a Lakitelek Alapítványra hagyományozta. A kurátorok úgy döntöttek, a Kátay-hagyatékból ösztöndíjat alapítanak, melyből minden esztendőben egy-egy arra érdemes fiatal tanulmányait támogatják. Idén kivételesen két kiválasztottja volt a grémiumnak. Tiszaugi Szabó Tamásnak helytörténeti munkásságáért 100 ezer forint jutalmat, míg Varga Zoltánfiatal történésznek 250 ezer forint kutatói ösztöndíjat ítélt oda az alapítvány kuratóriuma.

Az ünnepségen jelen volt – a jánoshalmi születésű, és forradalmi tevékenységéért 1958-ban Kecskeméten kivégzett – dr. Szobonya Zoltán ügyvéd két lánya is, akik az édesapjukról elnevezett emlékérmet adtak át Lezsák Sándornak.

Végül a résztvevők – köztük a Dél-alföldi ’56-os Vitézi Rend képviselői –megkoszorúzták az ’56-os kopjafát, majd átvonultak a térrel szomszédos katolikus templomba, ahol szentmisével zárult az ünnepi megemlékezés.

(Forrás: www.kis-kunsag.hu)

Fotók:
Szász András