Február 20-án több kárpátaljai településen is különleges élményben lehetett részük a gyerekeknek: élő, dramatikus mesefoglalkozás keretében elevenedett meg az Az égig érő fa című magyar népmese.
Újabb településeken elevenedett meg a magyar népmesék világa: ezúttal Kisdobronyban, Nagydobronyban és Bakosban találkozhattak a gyerekek az Az égig érő fa című történettel, amely játékos, interaktív formában került bemutatásra.
2026. február 3-án hálózati műhelynap zajlott le Vasváron, ahol az észak-dunántúli nyolc népfőiskola – köztük a királyszállási Összetartozás Népfőiskola – teljes létszámban képviselte magát.
A 29. Alcsíki Kórusok Találkozóján vett részt február 7-én a csíkszentimrei Szent Imre Egyházi Kórus. A részvételt és a szállítást a Szent Imre Népfőiskola Egyesület és a Kárpát-medencei Népfőiskola Hálózat támogatta.
Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Házasság Hete községünkben, amelyet az évek során rendszeresen a Szent Imre Népfőiskola Egyesület karolt fel és szervezett meg.
Január 22-én, a magyar kultúra napján arra hívunk minden alkotni szeretőt, hogy gondolja újra, mit jelent számára a magyar kultúra – ma, személyesen, kreatívan.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!