A tehetség kibontakozása már az anyaméhben megkezdődik, és gyermekkorunk minden percét végigkíséri. Az örökölt adottságok mellett óriási szerepe van a környezetnek, a meghatározó személyeknek, a példaképeknek és a belső motiváltságnak. A tudományos érdeklődés legtöbbször a középiskolában mutatkozik meg először. Az egészséges verseny, a segítő tanárok és a támogató körülmények együtt hozhatják ki a diákokból a maximumot, és együtt érlelhetik meg bennük a pályaválasztással kapcsolatos gondolatokat.
A rajongás, a felfedezés öröme, a sikerek és a segítő „óriások” jelentős hatást gyakorolnak az egyéni döntésekre, és egyúttal kijelölhetik a tudományos, kutatói vagy egyetemi életpálya első szakaszát. Egy jó kezdés után az egyetemen dőlhet el végleg, hogy ki, milyen pályát választ magának (vagy kit milyen pálya talál meg). Érvek és ellenérvek, dilemmák, befolyásoló tényezők sokasága nehezítik az egyén döntését, mely egyben a felnőtté válás első kihívásait is jelentik.
Ilyen és ehhez hasonló helyzetek mindannyiunk életét végigkövetik, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozunk, mi a szakmánk, a hivatásunk. Érdemes néha megállnunk, vissza- és körültekintenünk, hogy honnan hová jutottunk el, jelenleg hol tartunk, milyen csúcsokat szeretnénk még meghódítani, milyen utak vannak előttünk, azok hova vezetnek. Az előttünk álló útnak mindig csak az első, rövid kis szakaszát látjuk be akkor, amikor egy döntési helyzetbe kerülünk. Merre tovább? Hogyan tovább? Gyakran elhangzó kérdések ezek, amelyeket magunk számára teszünk fel. Meglátni a jó utat, meghozni a jó döntést és megtenni az első lépést roppant nehéz feladat, mely megoldásának útjába számtalan zavaró tényező gördít akadályokat. A szívünkre hallgassunk vagy az eszünkre? Netán rokonainkra, barátainkra, ismerőseinkre? Esetleg mentorunkra? Vagy talán a Gondviselésre? A csodálatos emberi elme és lélek ilyenkor segítségünkre siet, de meghallani az igazi szavakat a zajos környezetben nem mindig sikerül. A zaj szűrésére azonban léteznek különböző technikák, továbbá a jó példák is utat mutatnak.
A Szent-Györgyi Albert Kollégium negyedik képzési hétvégéjén több ilyen, életpályajelző lámpást is sikerült megismernünk. Az egyik az életpálya tervezését segítő, nagyon egyszerű technika. Ennek lényege, hogy bizonyos időközönként érdemes elgondolkodnunk és magunk számára is világossá tennünk, hogy az elmúlt időszakban honnan hova jutottunk el, mi a jelenlegi helyzetünk, és mi lenne az, amit el szeretnénk érni. A kettő közti különbségből megtervezhető egy vagy több út (forgatókönyv), ami elvezet minket a kívánt állapotba. A kívánt állapot viszont egy mozgó célpont – a körülmények, az elképzeléseink, a lehetőségeink, az eszközeink és a befolyásoló tényezők folyamatosan mozgatják. Éppen ezért célszerű a kérdésre rendszeresen visszatérni.
Az életpálya tervezésében azonban másoktól is kaphatunk segítséget. Az előttünk járó, jó példákat mindig érdemes felkutatni, megismerni, tőlük tanácsot kérni, az általuk elmondottakat megfontolni. Ilyen útmutatást kaphattunk Perczel Forintos Dórától és Perczel Andrástól. A tudós/kutató házaspár sikerekkel és kudarcokkal, szép eredményekkel és nehéz döntésekkel, komoly tapasztalatokkal és mozgalmas élettel áll előttünk. A velük folytatott beszélgetés sokunk számára hozott felkavaró érzéseket, mondott ki mély igazságokat és eredményezett új gondolatokat azon túl, hogy Náray-Szabó Gábor moderálásában megismerhettük, milyen egy tudós házaspár hétköznapja, családi élete, munkája, hivatása, hitvallása, a világ dolgairól alkotott elképzelése, a sikerekhez vezető múltja és a jövőről szóló gondolatvilága.
A beszélgetést egyszerre szakította félbe és tette bensőségessé Böjte Csaba testvér váratlan megjelenése. Csaba testvér rövid látogatása során átvette a neki ítélt Mindszenty-díjat, valamint megosztott velünk néhány apró, de annál értékesebb gondolatot a Jóisten szeretetéről és a hit erejéről.
A Perczel-házaspárral folytatott beszélgetés során bennünk fogant meglátásokat, valamint Csaba testvér üzenetét Ferencz Éva énekművész és Takács Bence előadóművész irodalmi estjén volt lehetőségünk magunkban megemészteni. Szolgáljanak e gondolatok mindannyiunk épülésére!
Az önmagunkkal való tisztába kerülést segítette az egyik vasárnapi programunk, a Myers-Briggs-típusindikátor (MBTI) nevű személyiségteszt kitöltése és kiértékelése. Ennek eredményeit a képzés végén megjelenő kötet szerkesztési munkáihoz kívánjuk felhasználni.
A hétvége során ezúttal sem maradtunk konkrétumok nélkül. Kardon Béla, a NEFMI tudománypolitikai főosztályának vezetője nagy lendülettel vettet bele minket a tudománypolitika és a tudománydiplomácia pezsgő világába. A bevezetőt saját maga bemutatásával kezdte, így téve mindannyiunk számára világossá a tudománydiplomácia összetettségét és egy ország tudományos megítélése szempontjából vett, rendkívüli fontosságát. Szerinte a kutatók közéleti felelőssége óriási, hiszen a kutatói hivatás példaértékű művelése, a tudományos sikerek elérése azok, amelyre az új generációk felnéznek. Ezen túl a kutatók felelőssége a különböző társadalmi, gazdasági, politikai csoportok közti párbeszéd kialakításában és fenntartásában is tetten érhető, nem beszélve a társadalmilag hasznos, előrevetítő, etikus és fenntartható találmányokhoz vezető út megtalálásában, kijelölésében és bejárásában. A magával ragadó előadást szerteágazó beszélgetés követte, amely során szó esett pályázati lehetőségekről, a tudománypolitika feladatáról és a fiatalok felelősségéről. Mindegyik téma tekintetében bőven kaptunk elgondolkodtató útravalót.
A szombat délelőtti plenáris előadás során elsőként Pintér Sándor belügyminiszter tolmácsolásában a kormány közmunka programmal kapcsolatos terveit, elképzeléseit, megtett és jövőbeli lépéseit ismerhettük meg. A katonás fegyelemben elmondott, jól strukturált, éles logikával felépített expozé alapján megtudtuk, hogy a januártól induló közmunkaprogram nem cél, hanem eszköz a gazdaság élénkítése, valamint a munkanélküliség jelentős csökkentése érdekében. A minisztert Bagó Zoltán, európai parlamenti képviselő fiatalos hangvételű előadása követte, melyben kifejtette az Unió intézményrendszerének működését, kitérve egyúttal a benne rejlő lehetőségekre és az eurokratává válás menetére.
Hogyan keressünk egy adatsorban mintákat? Miként ismerjük fel egy kérdőíves felmérés során kapott válaszok közötti összefüggéseket? Hogyan írassunk hallgatóinkkal olyan tesztet, aminek kiértékelése során egy alkalmazás megmondja, hogy csalt-e a kitöltő? A válaszokat a hasonlóságelemzés módszertanával könnyű szerrel megtalálhatjuk. Erre hozott magával bizonyítékokat a záró nap vendége, Pitlik László, a Szent István Egyetem tanszékvezető docense. Egy egyszerű, lineáris programozási felismerés áll a széles körben, bármely tudományterületen bevethető, kvantitatív kutatás-módszertani eszköz hátterében. És hogy az univerzalitás mennyire igaz a módszertanra, arra vendégünk annyi példát hozott magával, hogy a rendelkezésre álló 1,5 óra sem volt elegendő mindegyik ismertetésre. Útravalót tőle is kaptunk: mindannyiunk kutatási területe, munkahelye és foglalkozása alapján személyre szólóan megfogalmazta, hogy számunkra a hasonlóságelemzés milyen aspektusban hozhat példaértékű eredményeket.
A napközben átélt helyzetekből születő gondolatainkat, az egymásnak már régóta tartogatott vagy hirtelen jött mondanivalóinkat az esti beszélgetések során, míg a teljes hétvége nyomán szerzett élményeinket és érzéseinket a záró körben osztottuk meg egymással.
Testileg fáradtan, szellemileg és lelkileg feltöltődve vettük az irányt hazafelé. A búcsú ezúttal rövidebb időre szólt: novemberben ismét találkozunk!
Kristófné Gungl Rita és Kristóf Péter,
a Szent-Györgyi Albert Kollégium szervezői