Az elmúlt két évtizedben a Lakiteleki Népfőiskolán két kollégiumi forma alakult ki.
Az egyik a terepet járó, népismereti kollégium. Hallgatói az ország minden részéről érkező 100-120 egyetemista, főiskolás diák, akik 20-30 oktató, csoportvezető irányításával két alkalommal egy-egy hétig kérdőívvel terepmunkát végeznek, tényadatokat gyűjtenek, felméréseket és riportokat készítenek. A kiscsoportos elemzések után többnapos népfőiskolai műhelyviták érlelik az adott témakör valóságot kutató összegzéseit, ajánlásait. A Tisza Kollégium és a Tanyakollégium után legutóbb a Duna-Tisza közi településeken élő emberek pénzügyeit vizsgáló, a törvényhozásnak ajánlásokat megfogalmazó Kossuth Kollégium diákjai kerültek kapcsolatba a magyar valósággal.
A másik népfőiskolai kollégiumi forma két esztendős. A hallgatók negyedévente találkoznak egy-egy hétvégére, s péntek estétől vasárnap délig konzultációk, médiatréningek, kirándulások, közösséget szervező, erősítő gyakorlatok, interaktív foglalkozások segítenek föltárni az adott témakör ellentmondásait, mélyrétegeit, összefüggéseit. Valamennyi kollégiumunkat jellemzi a nemzet iránti elkötelezettség és a fokozottabb közéleti érdeklődés. Alapelv, hogy a vonzó ismeretbővítés mellett fejlesszük a közösség iránti érzékenységet.
Nobel-díjas tudósunkról, Szent-Györgyi Albertről elnevezett kollégium gondolatát Kristóf Péter és felesége, Kristófné Gungl Rita fogalmazta meg, akik korábban a Népfőiskola Konrad Adenauer Kollégiumának hallgatói voltak. Felhívásunkra olyan sokan jelentkeztek, hogy a felvételi eljárás során sok-sok értékes fiatalról kellett lemondanunk.
Az elmúlt két esztendőben a Szent-Györgyi Kollégium közösséggé érlelődött, s ez elsősorban köszönhető a Kristóf házaspár pedagógiai érzékenységének, tudatos szervező munkájának, valamint a hallgatók érdeklődésének, kapcsolatot teremtő képességüknek.
Az elkészült antológia immár összezárta őket. Azt az üzenetet is megfogalmazza, hogy íme, van jövője, van utánpótlása a méltán világhírű magyar tudománynak. A közösségi kollégiumi élmények, a hajnalig tartó viták, beszélgetések évtizedekre bizalmi kötést is adnak, ez pedig jótékony hatással lehet a magyar tudományos közélet számára is.
(Végezetül ebben a zárójelben csak a kollégium hallgatóihoz szólok: ha évtizedek múlva – és történjen ez jó egészségben, jókedvűen – kezébe kerül ez a könyv, jusson eszébe jó emlékezettel Lakitelek, s ha netán erre az oldalra lapoz, és szemével belekap a következő mondatba, akkor olvassa: van még tennivaló bőven a keresztény Magyarországért, a nemzetért, a magyar tudományért, a fiatalokért.)
Lakitelek, 2012. november 14.
Lezsák Sándor