A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén is közösen szervezte meg a filmszemlét.
Újabb szoborral gyarapodott a Nemzeti Panteon a lakiteleki Népfőiskola központi terén. Pénteken avatták fel Nagy László, Kossuth-díjas költő, műfordító, grafikus mellszobrát.
Július 3-án került sor a Rongyos Gárda történetét feldolgozó kötet ünnepélyes bemutatójára Izsákon, a református templom kertjében található Lajtabánság emlékműnél. A kötet az Antológia Kiadó gondozásában jelent meg, és a Lakitelek Népfőiskolán 2024. március 6–8. között megrendezett konferencia tanulmányaiból válogat.
Tizenhárom éve indult a pedagógus-alkotótábor a lakiteleki Népfőiskolán, ahol a képzőművészet iránt érdeklődő pedagógusok, művésztanárok Lezsák Sándor meghívására gyűlnek össze minden nyáron.
Együtt egymásért – Az akadálymentes élet reménye” mottóval huszadik alkalommal rendezte meg az egészségkárosultak napját a lakiteleki Népfőiskola. A résztvevők idén is egy olyan közösségi esemény részesei lehettek, ahol a találkozás, az együttlét, a támogatás és a megértés került a középpontba. Az esemény célja túlmutatott a tájékoztatáson: valódi feltöltődést, örömteli pillanatokat kínált mindenkinek.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!