„A néptánc történetének két fontos történelmi pillanata volt: az egyik, amikor a tánc fölkerült a színpadra, és a másik, amikor a színpadról újra visszakerült a földre. Nem művészetként, hanem azért, hogy a tánc tánc maradhasson, mint ahogy a szél a szél, az eső az eső” – írja Csoóri Sándor.
Ennek érdekében munkálkodik a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány Kösöntyű néptánccsoportja, amely 1993 februárjában alakult, senior csoportként. Alapítója és vezetője Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, szakmai irányítója Fantoly Gyula, a népművészet mestere, nívódíjas koreográfus. Mindketten a csoport táncosai is.
A néptánccsoport célja a Kárpát-medence magyar népi kultúrájának hagyományokhoz hű őrzése, és táncban, zenében, viseletben való folyamatos megjelenítése. Rendszeres munkájuk eredményeként számos hazai és külföldi rendezvényen mutatták be tudásukat.
Nyaranta tánctáborokat szerveznek, tanulnak és tanítanak, táncházakkal színesítik a népfőiskola közösségi életét. Kárpát-medencei kirándulásaikon, gyűjtőútjaikon találkoznak olyan idős párokkal, akik még őrzik az ősök mozdulatait és viseleteit.
Az elmúlt évek alatt több generáció, közel 100 táncos táncolt a csoportban.
A Kösöntyű Néptánccsoport olyan élményforrása Lakiteleknek és a népfőiskolai hallgatóknak, amely élővé teszi, visszatanítja hagyományainkat. Munkájukat Lakitelek Önkormányzata 2013-ban Lakitelek Közművelődési Díjjal ismerte el, 2014-ben a Lakiteleki Települési Értéktár Bizottság helyi értékké, 2017-ben pedig megyei értékké nyilvánította. 2021. augusztus 20-án a néptánccsoport vezetője, Lezsák Sándorné a Kárpát-medence magyar nemzeti és helyi értékeinek megőrzését és ápolását sokoldalúan szolgáló, több évtizedes tevékenysége elismeréséül a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át. 2022. március 15-én Lakitelek Önkormányzata Lakitelekért Emlékérem kitüntetést adott át Lezsák Sándornénak többek között a Kösöntyű Néptánccsoport alapításáért és a népi kultúra megőrzéséért.